Még soha nem voltam ennyire boldog mint most. És ez csak miattad van ám.
Latest Entries »
A félév jött és elment, mintha csak kergették volna. Vizsga vizsga hátán, de a végére csak sikerült mindegyik és nem is rossz eredménnyel. Ennek kiváltképp örülök, de nyilván, ez csak egy mellékes dolog.
Odakint napok óta csöndesen esett a hó, és ez látszott a tájon is. A kertben egy valaha szebb napokat látott fenyőfa megcsonkított torzója meredezett az égnek, mint valami túlvilági bogár összeszáradt teteme. És mégsem az elmúlás az első ami eszébe jutott.
Van, amikor az ember olyat érez mint még soha. Van, amikor azt hiszi, hogy ez nem is lehetséges, de mégis megtörténik. View full article »
A ragadós éjszaka testetlen ujjai simították végig arcát. Hiába volt éjfél, a hőmérséklet nem csökkent, és csak még kellemetlenebb lett minden mint nappal.
Az élet egy félreeső szűk utcába sodorta, és arra ítélte, hogy várakozzon. És ha várakoznia kell, akkor szerette sétálással elütni az időt, így hát most is így tett.
Már akkor gyanús volt neki az egész,amikor megállt. Furcsa, nosztalgikus érzés kerítette hatalmába amivel nem tudott elszámolni, és ez nagyon zavarta. De néhány méter és egy jobb kanyar után minden a helyére ugrott.
A kapualj látványa letaglózó volt. Valaha, újév hajnalán itt gabalyodott bele egy lányba. Valaha, itt várt arra, hogy elkészüljön és elmenjenek színházba.
Furcsa. Furcsa, hogy ennyire villámcsapásként élte meg ezt az egészet.
Azóta sokat változott a világa. Egyetemista lett, barátnője van, és minden ami eddig megszokott volt távolivá vált. De ez egy ilyen életkorszak. Legalábbis ezzel nyugtatta magát.
Beleszívott a cigarettába és odébb sétált, a város bugyrait célozva meg lépteivel.
El szoktam gondolkozni: vajon én vagyok a szerencsétlen nyomorék, vagy mindenki mással van a baj. A válasz túlságosan is kézenfekvő…
Gyakran jut eszembe, hogy pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz és akkor minden sokkal könnyebb lesz. De mindig ilyenkor kapom a legnagyobb és legfájóbb pofonokat.
Azt hiszem, ha elköltözök, minden más lesz. De mégis, most is itt vannak tőlem fél méterre emberek, és nálam magányosabb ember nem létezik jelenleg. Elrettentő.
Hátha. Hátha minden más lesz. Talán egyszer az életben nekem is bejöhet a szamításom. Talán egyszer nekem is jó lesz.
Muszáj lesz valaminek változnia. Ha nem, akkor tényleg visszafordíthatatlan, végleges baj lesz.
Túl sokat és túl sokszor jut eszembe ez. Lassacskán nagyon sokat hagytam el lelkemből itt és ott. Lefarigcsálódtak darabok, amikor visszautasítanak és szemmel láthatóan senkit nem érdekel a sorsom. Darabokat hagyok el, amikor saját magamat kínzom a kellemetlen gondolatokkal, amikor szeretném megfejteni a nagy rejtvényt, ami a magányosságom mögött húzódik.
Nem engedhetem tovább. Nem marad semmim. Egy lelketlen gép leszek.
Néha elgondolkozok. Valójában mostanában tényleg csak néha. Nem merek mostanában igazán sokat ezzel foglalatoskodni. Mert úgy érzem megöl, mint oly sok minden más. De azért néha tényleg muszáj.
Mint oly sok szombat estémet most is ugyanazzal a rutinnal töltöm. Üldögélek és nézek valami random Starcraft 2 meccset. Nagyon remélem, hogy ezen hamarosan tudok változtatni. Kezd elegem lenni ebből az egészből. Talán majd jövőre.
Hiába születik meg az emberben a vágy valamire, annak manifestálódnia is kell. Bennem már régen munkálkodott a gondolat, hogy valamit alapjaiban kellene megváltoztatnom. Nem tudtam mit, de az évek alatt lassacsakán kiszűrtem rengeteg dolgot, és végül csak egyetlen egy dolog maradt hátra. Már az sem sokáig.
Gondolatok, érzések, események egy életből 